Budai Korona Patika 25

Emléktábla Muraszombaton

Emléktábla avatás - a részletekért kattintson!

Nyitva tartás, kapcsolat

Budai Korona Web


Patikánk történelmi távlatban

Dr_Bolcs_Gyula

A Bölcs Lányok az emléktábla avatásonA Bölcs család 1842 és 1945 között generációkon át szolgálta gyógyszertárával Muraszombat és vidéke lakosságát. Júniusban a család – együttműködve a lendvai magyar művelődési intézettel (MNMI) és a valamikori gyógyszertár helyiségeinek jelenlegi tulajdonosával – az épület falán emléktáblát avatott. Lehet, hogy csak szimbolikusan, de visszatért a Muravidékre a Bölcs család.

A muraszombati főutcán az esemény során szép számban gyűlt össze az érdeklődő közönség, hogy jelen legyen a Bölcs család tiszteletére felállított emléktábla avatásán. Az eseményt a család az MNMI-vel és a valamikori gyógyszertár helyiségeinek jelenlegi tulajdonosával, Branko Faričcsal közösen szervezte meg.

Lehet, hogy csak szimbolikusan, de visszatért a Muravidékre a Bölcs család – hangsúlyozta Göncz László nemzetiségi képviselő az avatáson megtartott beszédében, amelyben felidézte a család múltját. Kifejtette, a patikát „A magyar koronához" néven alapította 1842-ben Muraszombatban Bölcs Béla, aki haláláig vezette a gyógyszertárat, majd leszármazottai kezében volt a második világháború végéig, amikor az akkori családfőt, Bölcs Gyulát kivégezték, családját pedig Magyarországra toloncolták.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!
Kép és cikk forrása: MNO.hu

Étrend-kiegészítők

biztonsagos etrendkiegeszitoket forgalmazo patika

KULCS akció a II.kerületben!

kulcs logo

Egészségvédelem


DERMOKOZMETIKA

dekorkozmetikumok
EPkartya2

Gyógyszer-Információ

OGYEI logo hiv

HomeopátiaInfo

Homeopátia-Info

Látogatott oldalak...

Oldalletöltések száma: 980509
SÜTIK KEZELÉSE
Tájékoztatjuk, hogy honlapunkon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Tudjon meg többet erről!