Mire számíthat a visszérműtét során? A visszeresség közel a felnőtt népesség felét, azaz szinte minden második embert érint. A visszér kialakulásáért elsősorban az öröklött hajlam a felelős, de a várandósság során is sokaknál jelentkezik ez a probléma. Hajlamosító tényező lehet a mozgásszegény életmód, túlsúly és a helytelen táplálkozás is.

visszer-szepseghiba-kockazatokkalKülönösen a nyári kánikulában az erek kitágulnak, csökken a vérnyomás, lassul a vérkeringés, ez erősítheti a visszeres panaszokat, de minden évszakban érdemes fokozott figyelmet fordítani a visszeres megbetegedés megelőzésére, a már kialakult visszér esetén a panaszok, a kockázatok csökkentésére.

Visszérbetegeknek ajánljuk az alábbi vény nélkül kapható készítményeket:

Mi a visszérbetegség és hogyan alakulhat ki?A visszérbetegség (varicositas), azaz a felületes vénák kitágulása, kanyargóssá válása Magyarországon igen gyakori betegség. Becslések szerint a harminc-ötven év közöttiek tizedét érinti, míg a hetven felettiek esetében minden második embernél észlelhetőek a tünetei.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!
Forrás: WEBBeteg

plerudinA PLERUDIN visszérkrém egyrészt visszeres bántalmak, másrészt ütődéseknél, rándulásoknál keletkező vérömlenyek, fájdalmas duzzadások, vizenyők gyors felszívódásának elősegítésére alkalmas, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. Hatását felhasználási tapasztalat és szakirodalmi adatok igazolják. Mielőtt elkezdené a gyógyhatású készítményt alkalmazni, olvassa el figyelmesen a betegtájékoztatót.

Detralex 500 mg filmtabletta 60 dbAz alsó végtag idült vénás elégtelenségének kezelésére ajánlott az alábbi esetekben: nehézláb érzés, feszülés, fájdalom, éjszaki lábikragörcs. Alkalmas aranyérmegbetegedések kezelésére is.

Patikánk története

 a laborban 20110318 1820272059

Kereshető gyógyszerinformáció

OGYEI logo hiv

Elérhetőségeink