konyvboritoSuhai-Hodász Gábor pszichológus válaszolt a szülési alternatívákhoz kapcsolódó kérdéseinkre.

- 100-150 évvel ezelőtt az asszonyok nagy többsége otthon szült. Azután jött az orvostudomány, a technika robbanásszerű fejlődése és vele az általános közvélekedés, kórházban kell szülni, a megfelelő feltételek ott biztosítottak. Mi az oka annak, hogy ma, a XXI. században ismét szülési „alternatívákról” beszélünk?

 

- Az úgynevezett alternatív szülészeti iskolák a XX. század második felében jelentek meg kórházi körülmények között. Ezek közös vonása, hogy a szülés természetes folyamatát hangsúlyozzák, vagyis azt, hogy a magzat kihordása és megszülése alapvetően élettani folyamat, és mint ilyen, különösebb orvosi beavatkozást nem igényel.

A szülés XIX. századi kórházba kerülése valóban a biztonság kérdésével és a technológia fejlődésével függ össze. Azonban a technokrata orvostudomány szemlélete a szülészet fejlődésére is erőteljesen rányomta a bélyegét és a ma hagyományosnak nevezett kórházi szülésvezetési gyakorlat a biztonság ideológiájának hangoztatásával mintegy legalizálta a beavatkozások szükségességét. Ez vezetett végső soron ahhoz, hogy a hagyományos kórházi szülésnél a kontroll teljes mértékben a szülészorvos kezébe kerül, ő irányít, ő a szakértő, „ő hozza világra” a gyereket, ő vezeti a szülést.
Ezt ellensúlyozzák az alternatívnak nevezett szülészeti megközelítések (és a szó szoros értelmében tradicionális kultúrák szemlélete is) azáltal, hogy a szülő nőt kompetensnek tekintik.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ezek az alternatív iskolák (és az alternatívnak nevezett kórházi osztályok is) általában valamiféle programot, sablont ajánlanak fel (tehát valahogyan úgy alternatívok, mint az URH vagy az Európa Kiadó zenéje a ’80-as években).
Véleményem szerint a valódi alternativitás lényege éppen az (lenne), hogy a szülő nő „szakértelmét” ténylegesen elfogadva folyamatosan biztosítjuk számára a teljes viselkedéses és döntési szabadságot a vajúdás és a szülés során, ahogy pl. a jazz-zenész is szabadon improvizálhat a jam-session során… Ilyen értelemben az otthonszülés áll jelenleg a legközelebb ehhez az ideálhoz.

- Azt mondják alapvetően két alternatíva van, otthon, vagy a kórházban szülni. Milyen indokok szólnak az egyik és melyek a másik változat mellett?

 

- Jelenleg Magyarországon valóban ez a két alternatíva létezik, de csak ami a szülés helyszínét illeti. Azokban az országokban, ahol az egészségügyi rendszer rugalmasabb, létezik az ún. születésházak intézménye is, ahol a körülmények otthoniasak, de egy válaszfal eltolásával vagy egy ajtó kinyitásával azonnal mozgósítható a modern kórházi technika valamennyi eszköze.
Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy mindez csak a szülés helyszínére vonatkozik. A szülés módja (ide értve az alkalmazott beavatkozásokat, a vajúdás alatti lehetőségeket, a testhelyzetet, a korai kötődés biztosítást is) azonban önmagában számos alternatívát, döntési-választási lehetőséget rejt magában.
Az intézmény és a szülésnél jelenlévők szemlélete és gyakorlata határozza meg, vannak-e valódi alternatívák jelen – vagy éppen az (ál)alternativitásra hivatkozva kötelező valamit másképp csinálni, mint a szomszéd kórházban. A magam részéről túlontúl leegyszerűsítettnek érzem a „kórházban vagy otthon” kérdésfeltevést – és az ekörül kibontakozó szakmai és társadalmi vitát is.
A valódi kérdés az, hogy kínál-e a szülészeti ellátórendszer elegendő számú választási lehetőséget ahhoz, hogy a várandós párok rátalálhassanak arra, amelyet elképzeléseik és igényeik szerint testre-szabottnak, én-közelinek éreznek – azaz arra, amelynek keretein belül átélhetik a biztonság szubjektív élményét.

- A szülés történhet az orvos és a szülésznő irányítása mellett a „kisapa”, vagy más családtag, esetleg egy dúla „segítségével”, vagy azok nélkül. Van-e arra vonatkozóan valamilyen adat, hogy az apák milyen arányban segítenek a kismamának? Könnyebb lesz-e a szülése ez által?

- Az apa támogató jelenléte (ugyanúgy, mint a dúláé vagy a szülő nő által választott bármely más személyé) a medikális és a lélektani paraméterekben egyaránt kedvező hatású: rövidebb a szülés időtartama, kevesebb a komplikáció, kisebb az átélt fájdalom és összességében kedvezőbbek a szülésélmények. Ugyanakkor fontos megjegyeznünk, hogy mindez csak azokban ez esetekben van így, ahol az anyák valóban hasznosnak és segítőnek élik meg párjuk jelenlétét. Azt, hogy mindez így alakulhasson, alapvetően két tényező befolyásolja.
Először is: az apás szülésre a pár mindkét tagjának közös döntése alapján kerüljön sor.
Másodszor: az apa szerepe valóban az lehessen a szülés során, ami a szülő nő igényeit szolgálja. Ehhez a kettejük közötti egymásra hangolódáson kívül nagymértékben hozzájárul a szülésnél jelenlévő professzionális segítők által meghatározott mozgási szabadság.
Szomorú látvány és nemegyszer negatív élmények forrása, ha az apa a szülő nő fejénél topogva statisztaszerepben (az ehhez tartozó műtősruhában és szájmaszkban) asszisztálja végig, hogyan rángatják ki idegen férfiak a feleségéből a gyermekét…

- Ki a dúla és mi a szerepe?

- A dúla szó asszonytársi segítőt jelent. Általában olyan „laikus” asszony, aki már szült és jelen van más asszony szülésénél, kíséri azt és bármilyen (érzelmi, fizikai vagy technikai jellegű) segítséget megad, amit a szülő nő kér. Tágabb értelemben „dúla” lehet bárki, akinek fontos, hogy a szülő nő a lehető legháborítatlanabbul szüljön, és akinek a jelenlétét, támogatását a szülő nő elfogadja. A természetes vagy háborítatlan szülésnél a bába vagy a szülésznő is egyfajta dúla-szerepben van, de felvértezve hivatalosan elismert szaktudással is. És ugyanígy lehet dúla szerepben az orvos is, aki vallja, hogy az élettani szülést nem vezetni, hanem kísérni kell..

- A testhelyzet is különböző lehet, ülő, álló, guggoló, fekvő, óriás labdán lévő, de hallhattunk már vízben-szülésről is. Segítene annak elmagyarázásában, melyik miért jó, és mitől függ, melyiket mikor ajánlják, és melyiket választja a kismama?

- A vajúdás és a szülés során felvett testhelyzet kérdése klasszikus vitatéma. A hagyományos, technokrata medicinális szemlélet a hanyattfekvésre szavaz, mert ez a pozíció fizikailag és lélektanilag egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a szülő nő passzívvá és kiszolgáltatottá válásával a kompetencia és a kontroll az orvos kezébe kerülhessen. Az ún. vertikális (függőleges) testhelyzetekben (ülés, térdelés, guggolás, állás) a gravitáció egyértelműen „segít” a magzatnak és az anya cselekvési szabadsága is lényegesen nagyobb. Talán nem véletlen, hogy a primitív (kevésbé pejoratív jelzővel: preindusztriális vagy hagyományos) kultúrákban szinte kivétel nélkül így szültek az asszonyok.
Méltán merül fel a kérdés: a (férfiak által uralt) orvostudomány előretörésével miért vált „szokássá” a hanyatt fekvő, ún. kőmetsző helyzet. A válasz egyszerű: az orvos számára messze ez a legkényelmesebb.

Egyébként a testhelyzet szabad megválasztása és megváltoztatása nagyon fontos komponense a jó szülésnek: részét képezi a szabadon meghozott döntések sokaságának. Érdekes, hogy ha valakinek „csak úgy” fáj a hasa és befekszik a kórházba kivizsgáltatni magát, az orvosoknak eszükbe se jut felülbírálni, milyen testhelyzetben érzi jobban magát: „ha neki úgy jobb, éntőlem sétálgathat egész nap a folyosón, vagy ücsöröghet az ágyán, feküdhet felhúzott térdekkel az oldalán, stb.” A szülő nők is – ha ezt megengedik nekik - maguktól megtalálják a számukra legoptimálisabb pozíciót. És ehhez nem kell semmilyen technikai apparátus: egy ágy és egy szék tökéletesen elegendő tud lenni… Vagy egy fürdőkád. A meleg víz egyrészt lazít, és emiatt hatékonyan csillapítja a fájdalmat, másrészt a felhajtóerő révén könnyíti nemcsak a testhelyzet fenntartását, de megváltoztatását is.
Egy angol vizsgálatban több ezer vízben-szülés adatait hasonlították össze „szárazföldi” szülésekével: semmilyen orvosi paraméterben (komplikációk, fertőzés) nem találtak számottevő eltérést. „Csak” az anyák érezték magukat jobban. Meggyőződésem, hogy azért, mert azt tehették, amit jobbnak, kellemesebbnek ítéltek a maguk számára.

- Miben tud a pszichológus segíteni a kismamáknak a szülésre való felkészülésben?

- Mindenkinek másban – és mégis ugyanabban. A gyermekvárás és –szülés a pár mindkét tagjának egyéni és közös életében egyaránt fordulópontot jelent: újra kell szabni önazonosságunkat, beilleszteni egy, az addigi szerepeinkkel gyakran nehezen egyeztethető új szerepet és tevékenységformát az életünkbe: a szülőségét. Ilyenkor a szülésre, mint konkrét eseményre készülődéssel kapcsolatban olyan, - gyakran rég parkoló-pályára tett - kérdések is megfogalmazódnak, mint a saját születésünk élménye vagy a saját szüleinkkel való viszonyunk, a saját (lélektani értelemben vett) családi örökségünk. Csak ezek tükrében kristályosodhatnak ki a szüléssel és a szülőséggel kapcsolatos elképzeléseink, elvárásaink, fogalmazódhatnak meg kérdéseink, szorongásaink, félelmeink. A pszichológus abban tud segíteni, hogy a párok rálelhessenek azokra a válaszokra, melyek valóban a saját kérdéseikre adott saját válaszaik és ezek tükrében hozhassák meg saját lehetőségeiken belül a leginkább sajátjuknak érzett döntéseket. Egyszóval: a saját szülés „lélekre-szabásában”.

Az interjút egy korábbi interjú felhasználásával készítette Offenbeckné dr. Sólyi Ilona

A témához ajánlott könyv:
Suhai-Hodász Gábor – Dr. Varga Katalin
Szülés és születés - Lélektanon innen és túl

Patikánk története

 a laborban 20110318 1820272059

Kereshető gyógyszerinformáció

OGYEI logo hiv

Elérhetőségeink